| A DBH-t 1994-ben magyar és holland non-profit szervezetként jött létre Maastricht városában. Ez volt az első magyar, regionális érdekeltségű, gazdaság- és üzletfejlesztéssel foglalkozó társaság Magyarország határain kívül. A Development Bridge Head (DBH) elnevezésű szervezet tanácsadással, szolgáltatásokkal igyekezett támogatni a holland cégek magyarországi beruházásait. Az alapítvány 1998-ban profitorientált szervezetté vált a DBH Group megalapításával. A cégcsoport központja Rotterdamban majd 2005-től Budapesten található. A cégcsoport 2008 őszén az európai pénzügyi, befektetési piacon szerzett tapasztalataira alapozva hozta létre a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, amely 2009 októberében eredményesen szerepelt Európai Bizottság által kiírt Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram pályázatán (JEREMIE program). Az 5 milliárd forintos jegyzett tőkével létrehozott kockázati tőkealap jellemzően magas hozzáadott értékű, technológia-intenzív iparágakban keres befektetésre alkalmas kis- és középvállalkozásokat. 2010-ben a DBH Investment 855 millió forintot helyezett ki 3 technológia intenzív kis – és középvállalkozásba. A tőkealap 340 millió forintot invesztált a gyógyszertechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó NANOFORM Magyarország Kft-be, 200 millió forintot az orvosieszköz-fejlesztésre és gyártásra szakosodott Proinvest Hungary Kft-be és 315 millió forintot az ipari automatizálási eszközök gyártására szakosodott C-TECH Menedzsment Kft-be. 2011-ben DBH Investment 410 millió forintot fektetett az egri székhelyű felhő szolgáltatással foglalkozó Central Europe On-Demand Zrt-be (CE On-Demand). A vállalatcsoport által kifejlesztett „DBH Üzleti Modell” segítségével jött létre az az európai céghálózat, amely budapesti, rotterdami, debreceni, miskolci valamint kassai és bukaresti irodájának szoros együttműködése révén számos befektetést hajtott végre az országban és régiónkban. Az évek során kidolgozott üzleti modell egyrészt fizikai infrastruktúrát (szolgáltatott irodák és szolgáltatott ipari létesítmények), valamint az erre épülő üzleti szolgáltatásokat (pénzügy, üzleti adminisztráció és projektmenedzsment területeken), harmadrészt pedig kockázati tőkét biztosít a hazai és nemzetközi kis- és középvállalkozásoknak. A cégcsoport sikeres működésének köszönhetően a DBH Üzleti Modell az Európai Bizottság által kiírt Európai Vállalkozási Díj nemzeti fordulóján I. helyezést ért el 2010-ben (bővebb információ). |







